Szülési trauma

Ezt a cikket Kimberly Ann Johnson könyve ihlette. Ha még nem szerezted be magadnak, kérlek menj be az első könyvesboltba a környékeden és vedd meg, vagy rendeld meg, vagy bárhogyan, de legyen meg. Annyira, de annyira jó. Ez egy szülés utáni időszakra fókuszáló kézikönyv, amely segíteni hivatott a nőknek a felépülésben, valamint a pszichikai és testi jólét elérésében.

A szülés egy nő életében a legmeghatározóbb életesemény, amely testi és lelki szinten formálja őt át. Tehát apák tudjátok, hogy egy terhesség és szülés után a párotok már soha nem lesz olyan, mint régen volt, mert átesett élete legátformálóbb időszakán. Ami már, ahogy említettem, a várandóssággal kezdődik. Hiszen manapság egy kismamára már az elején sok fontos döntés vár. Hova járjon orvoshoz, milyen felkészítőre járjon, egyáltalán járjon e felkészítőre, hol szüljön, legyen-e apás szülés vagy ne, legyen saját szülésorvosa, oltassa-e be magát, stb. Minden a szülés, a baba, a család körül forog.

 A traumát nem maga a megtapasztalt élmény, egyéni tapasztalás határoz meg és nem egy történés, esemény, ami megtörtént. A traumát a test azon képessége határozza meg, ahogy az fel tudja dolgozni, meg tudja emészteni a történteket, mit látunk benne és mit tudunk vele tenni. A könyv tovább kutatja a trauma lényegét, hogy miért él meg valaki traumát, mik azok a faktorok, melyek előidézik azt. Nos 3 tényezőről van itt sző, amelyekről Brigitte Jordon a Szülés négy kultúrában című könyvéven részletesen ír. Ez nem más, mint hogy a kismamánal milyen mértékben van jelen helyzetek feletti kontrollvesztés, mennyire támogató a szülési közeg és az azt kísérő szakemberek. Valamint közrejátszanak előző sérülékenységek, mint gyermekkori megélések, traumák, saját megszületésével kapcsolatos érzések (igen a magzati korban vannak ilyenek), egy magzat elvesztése, előző szülésélmény, ill. ha az előzményekben szerepel depresszió.

Egy szülés kimenetelét soha nem lehet előre tudni, előre megtervezni. Még a legfelkészültebb várandós számára is, aki pontosan tudja mit akar, és mit nem akar, aki lelki felkészülésként kigyógyította magát a múlt sebeiből, és gondosan megválogatta szüléskísérőit, adódhat olyan pillanat, helyzet, melyet traumatikusan él meg.

Ha belegondolok abba, hogy hány anyuka élhetett így meg traumatizált szülést... És itt nemcsak arra kell gondolni, hogy milyen volt feléjük a kommunikáció, hanem maguk az érzések, melyeket cipelnek magukkal tovább a hétköznapokban és csak hosszas terápiás munka által tudnak letenni, vagy feldolgozni. Hogy hány olyan szülés volt, amikor a kisamama nem tudta, nem értette mit történik körülötte, nem volt ki képviselje, mellette álljon, mikor nagy szüksége lett volna rá…Ezek a gondolatom nagyon le tudnak fárasztani lelkileg. Tudom nem ez nem én terhem, csak olyan sokszor érzem magam tehetetlennek ez miatt. Ezért is csinálom azt, amit. Hogy a kismamák tisztában legyenek a folyamatokkal, a jogaikkal és kérni, ami természetes, az nem bűn.

Sokunkban szülési trauma hallattán egy katasztrofális jelenet elevenedik meg, hogy a kismama életveszélyben volt, vagy a babával történt valami szülés alatt, ill. után. Hogy a babának maga a megszületése jelent traumát. Azonban ez nem így van. 

Legtöbbször a szülés körüli segítő szakemberek, támogatók nem is gondolják, hogy valami traumatikus történt volna, holott a kismamának az érzései, megélései, tapasztalásai másról beszélnek. Szülési trauma lehet egy szüléssel járó nagy sérülés, beavatkozás, tehetetlenség, a kismama felé tanúsított tiszteletlenség annak női egészsége szemszögéből, extrém félelemérzet, magány érzése, biztonságérzet elvesztése, kiszolgáltatottság, valamint helyzetek feletti kontrolvesztés.

Nemcsak a nagy traumatikus dolgokkal kell foglalkozni, hanem a kicsi, másoknak kevésbé fontos történésekkel is, mivel azok a feldolgozás hiánya okán megoldatlanok maradnak, az anya elnyomja magában. Majd jön az önvád, önhibáztatás, hogy csak Ő ennyire érzékeny, hogy miért nem tud továbblépni, hiszen van egy egészséges gyereke. Igen, mindenki ezen apellál. És igen, tudom, ha egészség van, minden van. De! És van itt nagy de! Az anyára ki gondol, aki azt a traumát, vagy mások szemében vélt traumát megélte? Ő mikor lesz egészséges? Fizikailag? Lelkileg? A lelki gyógyulás MINDIG nehezebb és fájdalmasabb.

Az van, hogy sajnos ezekre a problémákra nincs más szavunk, mint a trauma. És amiért baj ez, az az, hogy az emberek nem tudnak vele megfelelően azonosulni, nem tudják identifikálni. Két út van: vagy nem értik eléggé, vagy túlságosan is. A trauma megnevezés, egy olyan címke lett, amitől az ember tart, elutasítja, vagy kapaszkodik bele. Hogy senki nem akar traumát megélni, ami érthető. Az igazság azonban az, hogy már MINDENKI élt meg traumát, ha nem így, akkor úgy. Senki sem képes élete minden történésén úgy átmenni, hogy tökéletesen feldolgozza azt.